I'm into reality -

Még régebben írtam, de most így bemásolom ide is:

Van egy dolog, amiről már körülbelül 2 éve írni akartam... Az anarchia. Nagyon érdekes téma, de úgy gondolom, nem csak nekem. Sok a vita körülötte... Az első bökkenő, hogy a legtöbb ember, aki az anarchiát "ismeri", az úgy gondolja, az anarchia káoszt és zűrzavart jelent... Akik igazából ismerik a lényegét, azok tudják, hogy ez nem így van... Sokat gondolkoztam ezen, és mégis arra jutottam, hogy lehet benne valami...
Szóval először is: Az anarchia igazából a felsőbb hatalmak, az emberek közötti különbségek elítélését hordozza magában. Álom egy anarchista államról, ahol nincsenek felsőbb hatalmak, nincsenek vezetők, ahol mindenki egyenlő... Tényleg szép álom... De csak gondoljunk bele... Az egyenlőség minden, úgy értem MINDEN ember egyenlőségét jelentené. Néger, roma, ázsiai, zsidó, mindenki... Na és a másik hiba ott csúszik a dologba, hogy elképesztően sok rasszista nézeteket valló ember él köztünk. Az mindenkinél szubjektív, hogy éppen milyen nézeket képvisel, de itt éppen ez a lényeg. Több milliárd ember él a földön, de még ha csak Magyarországot nézzük, itt is 10 millió! Ez rengeteg. És mind különbözőek vagyunk. Ezt van, aki elfogadja, és van, aki nem. Az előbbiek az anarchisták (és persze a nem anarchista nézeteket valló, de mégis toleráns emberek), az utóbbiak a rasszisták, fasiszták, nácik. Nos, ha belegondolunk, hogy mi mind együtt élünk, és anarchistaként egy szebb, szabadabb világot szeretnénk létrehozni, mindenképpen számba kell vennünk az utóbbi kategória képviselőit. Tegyük fel: Anarchia uralkodik. Nincsenek miniszterelnök, nincs kormányzó, nincs király, nincs rendőr, nincs császár, nincs semmi. Akkor mi van? Sok szabad ember. Sok szabad anarchista, akik elérték a céljukat. Sok szabad kisebbségi, nemzetiségi, vallásos ember, akik örülnek az egyenlőségnek. Igen? De meddig? Ugyanis az előbb felsoroltak mellett még mindig ott vannak a rasszisták. Akiket nem érdekli, hogy van-e hatalmi irányítás vagy nincs (persze, jó lenne egy Adolf Hitler), az ő céljuk az általuk elítélt, beáltalánosított emberek kiiktatása. A történet folytatódik tovább... A rasszisták kimennek az utcára, sehol egy rendőr, vagy egy felsőbb hatalom, ami szabályozni tudná a bűncselekményeket, a törvényszegéseket (-hol van itt már törvény??-), ők is azt csinálnak amit akarnak. Tömegesen írthatnák a kisebbségeket... Képzeljünk el egy várost, ahol ez megtörténik... Az utcákat sikoltozó, menekvő, a félelemtől rettegő emberek töltenék meg, utukban a magukat szabadnak, mindenre képesnek érző előítéletes személyekkel. Ezt az állapotot minek lehet nevezni? Én valahogy így írnám le: zűrzavar, vagy éppen káosz. És igen, meg is van az összefüggés a megálmodott anarchia és a zűrzavar között. Sok anarchista ítéli el az erőszakot. Az anarchiát elveikkel, érveléseikkel szeretnék megvalósítani, meggyőzve az övékkel ellentétes eszméket hirdető embereket. Ez mennyire lehetséges? Pontosan annyira, amennyire egy náci meg tud győzni egy anarchistát.
Térjünk át az anarchizmus nem erőszakellenes változatára. Egyszerű az elképzelés, végezzünk ki mindenkit, aki inkább menne cigányt meg zsidót ölni vissza az utcára. Ez biztos hatásos lenne, de jobban belegondolva... mi jogunk van nekünk ahhoz, hogy őket kivégezzük? Nem tán mi lettünk a vezetők? A felsőbb hatalom? Ha pedig minden ember egyenlő, vajon mi miért ítéljük őket el, miért nem tartjuk őket is testvérünknek, miben más emberek ők, mint mi vagyunk?
Amikor először hallottam az anarchiáról, egyből megfogott. Mintha magamra találtam volna benne, az életfelfogásom nevét találtam volna meg. De érdemes-e ebben hinni, érdemes-e küzdeni érte?