Egy előző bejegyzésben szó esett a nézőpontokról, így ez a vers is szóba jött. Most úgy gondoltam, írok róla, egy verselemzés-féleséget.
A vers a II. világháború idején játszódik, a költőt pedig zsidó származása miatt munkatáborba kerül 1940-ben, ahonnan kétszer sikerült kiszabadulnia. Ekkor írta meg a Nem tudhatom... című versét. Radnóti hazaszerető, magát magyarnak és nem zsidónak valló ember volt, amelyet a vers kezdő sorai is tanúsítanak:
"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok.(...)"
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok.(...)"
A vers folytatása már nem feltétlen a hazaszeretet kijelentése - bár a költőnek biztos ez is célja volt -, hanem általános leírás egy utcáról, az ott járó-kelő emberekről, amit bármelyik más ember be tud illeszteni saját lakhelyének képeként, el tudja képzelni a leírott mozzanatokat a saját környezetében. Ezekben a sorokban már fellelhető a kétszempontúság, saját szemszögéből beszél, majd folytatja a bombázó repülő pilóta szemszögével:
"(...)S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,(...)"
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,(...)"
A pilóta csak piciny házakat, gyárakat lát, még az embereket sem látja a magasból. Őt nem érdeklik a számára nem látható emberek, azok érzései, gondolatai, ha még érdeklik is, nem tehet semmit, csak a háború intézményének behódoló felsőbb hatalom utasításait követheti. Az utcán járkáló emberek is emberek, a pilóta is ember, mégis olyan, mintha máshonnan származnának, két különálló faj lennének. A gondolatok, elvek, ideológiák emberek - és nézőpontok - szerint változnak. Minden bizonnyal emiatt sincs soha békesség a Földön, emiatt van a sok veszekedés, verekedés, öldöklés, háborúzás, amely milliónyi emberéletet követel. Sok szörnyű dologról hallottunk, hallottunk több háborúról, forradalomról, világháborúról, és mind tudjuk, mennyi ember halt bele a csupán az állam vezetőinek parancsaiba. De ha belegondolnánk, hogy mi, akkor, ott éltünk volna a II. világháború idején és egyik hozzátartozónk katonaként halálával szolgálta volna országunkat, vagy netalán egyik hozzátartozónk teljesen ártatlanul halt volna meg egy utcai lövöldözés vagy bombázás következtében, mindenki másképp látná a dolgot. Bár a vers-től egy kicsit elkanyarodtam, bemásolom a következő részletet:
"(...)míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.(...)"
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.(...)"
Az egész részletben a saját szempontjából ír, az összes emléket felidézi, minden kis részletet felidéz, ami hozzá tartozik, és egy idegen embernek ez nem jelenthet sokat, de biztos annak az embernek is vannak ilyen személyes emlékei, melyek bizonyos helyszínekről, emberekről, illatokról, hangokról jutnak eszébe.
A vers utolsó sora
"(...)Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.(...)"
A második versszakban nem egyértelműen beszél egyben a magyarságról és a zsidókról is. Egyrészt nem érti, csak zsidó származása miatt miért érdemli ezt, ártatlannak hiszi magát, másrészt a Magyarországon élő emberek ártatlanságát is vallja. Egy új nemzedéket hoz szóba, akik még mit sem tudnak a háborúról, de tudja, ha béke lesz, ők ugyanolyan büszkén és okosan viselik tovább a magyar nép nevét.s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.(...)"
A vers utolsó sora
"(...)Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."
Egy ismeretlen dolgot, a világmindenséget, vagy Istent kéri arra, hogy óvja meg őt és népét a további gondoktól.
Szintén egy elég összevissza írás lett, valószínűleg ezen is fogok majd csiszolgatni. Az elemzésben a saját véleményemet írtam le, a vers jelenthet mindenkinek mást.
Szintén egy elég összevissza írás lett, valószínűleg ezen is fogok majd csiszolgatni. Az elemzésben a saját véleményemet írtam le, a vers jelenthet mindenkinek mást.
